2018. május 27. Vasárnap  ·  Eddigi látogatók: 1,155,178  ·  Online: 30
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Egyéb szolgáltatások - Cikkek  
     
 
Torony
Nyomtatható változat!

Évszázados emlékek tornya

Bár a település, első okleveles megjelenítésének alkalmából, 2009. évben ünnepli 600 éves jubileumát, a régészeti emlékek a kőkorszakig kísérik a történelem iránt érdeklődő utazót. A közeli múltra visszatekintve pedig kiderül, hogy a hosszú évszázadok folyamán egymással szomszédos Ondód és Torony helységek csupán hatvan esztendeje egyesültek, így históriájuk olykor összefonódott, mégis külön szálakon fut.
A környék természeti adottságai hét, egymást felváltó népcsoportot vonzottak, amíg honfoglaló őseink megérkeztek a területre.
Az Ond vezér szállásáról elnevezett Ondód a régebbi település, hiszen 1288-ban már szerepelt a korabeli dokumentumokban. Torony nevének eredetét kutatva azonban több elmélet látott napvilágot. Vélhetően, hajdanán a tájat borító erdőség irtásába fogott favágók kunyhói között emeltetett egy jelzőharanggal ellátott torony, ám a később feltételezett nemesi lakótorony is nyomtalanul tűnt el az idők sodrában. Az viszont bizonyos, hogy a hegyláncolatok közelében fekvő táj üde báját a római provincia uralkodói hamar felfedezték. Felsőcsatárról kőszállító út haladt a helység közelében, a föld mélye pedig Rohoncztól Savariáig húzódó alagutat s vízvezetéket rejtett magában. A domboldalon hadi őrtornyok állhattak.
A helytörténészek szerint a régi toronyi kastély magja Tejedi Imre szombathelyi várnagy 15. századbeli castelluma lehetett.
Idővel a patak völgyében fekvő két falu 158 házának látványát a kastély és a vízimalom egyaránt kiemelte. A földbirtokosok, a Svastits, a Nitzky, a Szentgyörgyi Horvát, az Esterházy, a Hetyei és a Pick famíliák egyre gyarapodó lélekszámú falvakat tudhattak magukénak. Toronyban 1890 táján közel négyszázan éltek. A több mint hatszáz lakost számláló Ondódot viszont a Laky család birtokolta.
A századvég évtizedei búval és örömmel felváltva szolgáltak. A középkori szőlőültetvények 1870 táján kipusztultak, ám elkészült a falu első saját iskolája. A hitközség összefogásával felépült, és Szűz Mária tiszteletére szentelt templom 1880-tól vált Torony ékességévé.
A Szombathely-Pinkafői vasút helyi állomását 1891 őszén avatták fel, majd a posta és a távíró is bekapcsolta a települést Európa vérkeringésébe. Az 1896-os hatalmas tűzvész viszont fekete színnel íródott a falu nagykönyvébe. Ahol a 20. század jeles eseményei között szerepel például a lignitbánya 1913. évi megnyitása, s a nyolcosztályos népiskola 1938-beli elindulása.
Az első világháború 49, a második világégés húsz áldozatot követelt e községektől. Az ondódi tragédia szintén feldolgozhatatlan nyomokat hagyott, hiszen 1944-ben nyolcvan, Szombathelyről hazafelé tartó férfit, rögvest munkaszolgálatra hurcoltak el.
A manapság kenyeréről is nevezetes faluban 1970-ben létesült a sütőüzem, majd több vállalkozás talált otthonra. Az Assisi Szent Ferenc-kápolna 1992-ben emeltetett a dombon, ahol a búzaszentelés hagyományát a Széchenyiek keresztje őrzi. A 111 esztendős tűzoltóegylet, a sportkör, az Aranypatak Asszonykórus, a Roma Néptánc Együttes és a citeraszakkör éppúgy szimbolizálja a község jelenét, mint az Aranypatak lakókertbe költözött közel négyszáz új falubeli.
A „Toronyi történések“ sorozat egyik kötetében Németh Károly 1896-tól vezetett családi feljegyzései idézik a régmúltat. Ahogy Tóth József, toronyi szénbánya történetét feldolgozó írásának közreadásával is olvasmányos híd köti össze az egykor kiemelkedő személyiségeket és eseményeket a mai közösséggel.

 

Turm jahrhundertealter Erinnerungen

 

Obwohl die Gemeinde ihr 600 jähriges Jubiläum zum Anlass ihrer ersten urkundlichen Erwähnung erst im Jahre 2009 feiert, der sich für die Geschichte interessierende Reisende wird von den archäologischen Funden bis zur Steinzeit begleitet. Auf die nahe Vergangenheit zurückblickend stellt es sich heraus, dass die im Laufe langer Jahrhunderte benachbarten Siedlungen Ondód und Torony lediglich vor sechzig Jahren vereint wurden, ihre Geschichte ist also manchmal ineinander verschlungen, trotzdem geht sie separate Wege.
Die Naturgegebenheiten der Umgebung zogen sieben, einander abwechselnden Völkergruppen an, bis unsere landnehmenden Ahnen hier ankamen.
Die ältere Siedlung ist Ondód, nach dem Quartier des Anführers Ond genannt, denn sie stand schon im Jahre 1288 in den damaligen Dokumenten. Auf der Suche nach dem Ursprung des Namens von Torony (=Turm) wurden mehrere Theorien ins Leben gerufen. Vermutlich wurde ein Turm mit einer Warnglocke bei den Hütten der Holzhacker errichtet, aber auch der später vermutete Adelswohnturm verschwand spurlos im Strom der Zeit. Es ist aber sicher, dass die Herrscher der römischen Provinz die frische Reize der Gegend in der Nähe der Bergketten bald entdeckten. Von Felsőcsatár verlief eine Steintransportstrasse in der Nähe der Siedlung, und die Erde verbarg einen von Rohoncz bis Savaria verlaufenden Tunnel und eine Wasserleitung. Auf den Hängen der Hügel durften militärische Wachtürme gestanden sein.
Nach den Ortshistorikern durfte der Kern des alten Toronyer Schlosses das Castellum aus dem 15. Jh. des Imre Tejedi, des Schlossvogtes von Szombathely gewesen sein.
Mit der Zeit hoben der Schloss und die Wassermühle den Anblick der 158 Häuser der beiden Dörfer im Tal des Baches gleichermassen hervor. Die Gutsherren, die Familien Svastits, Nitzky, Szentgyörgyi Horvát, Esterházy, Hetyei und Pick konnten Dörfer mit immer steigenden Einwohneranzahl als ihr Eigenes nennen. Um 1890 lebten in Torony knapp vierhundert Leute. Die Familie Laky besass dafür Ondód mit mehr als sechshundert Einwohnern.
Die Jahrzehnten des Ende des Jahrhunderts brachten abwechselnd Leid und Freude. Die Weingärten des Mittelalters starben um 1870 aus, aber die erste Schule des Dorfes wurde fertig gestellt. Ab 1880 wurde die mit Zusammenarbeit der Glaubensgemeinde aufgebaute und zu Ehren der Jungfrau Maria geweihte Kirche ein Kleinod des Dorfes.
Der lokale Bahnhof der Eisenbahnlinie Szombathely – Pinkafő wurde im Herbst 1891 eingeweiht, dann schalteten auch Post und Telegraf die Siedlung in den Kreislauf Europas ein. Der riesige Grossbrand im Jahre 1896 ist aber mit schwarzer Farbe ins Grossbuch des Dorfes geschrieben. Wo zum Beispiel die Eröffnung der Lignitgrube im Jahre 1913 und das Starten der Volksschule mit acht Klassen im Jahre 1938 unter den berühmten Ereignissen des 20. Jh. stehen.
Der erste Weltkrieg forderte 49, der zweite Weltbrand zwanzig Opfer von diesen Gemeinden. Die Tragödie von Ondód hinterliess auch Spuren, die nicht verarbeitet werden können, denn achtzig Männer auf dem Weg von Szombathely nach Hause wurden im Jahre 1944 sofort zum Arbeitsdienst verschleppt.
Im heute auch von seinem Brot berühmten Dorf wurde 1970 die Bäckerei errichtet, dann fanden auch mehrere Unternehmen ihren Sitz hier. Die Kapelle Hl. Franz von Assisi wurde 1992 auf dem Hügel errichtet, wo das Kreuz der Széchenyis die Tradition der Weizenweihe aufbewahrt. Der 111 Jahre alte Feuerwehrverein, der Sportkreis, der Frauenchor Aranypatak, der Roma Volkstanzensemble und der Zitherzirkel symbolisieren die Gegenwart der Gemeinde genauso, wie die knapp vierhundert neuen Dorfbewohner, die in den Wohngarten Aranypatak gezogen sind.
In einem Band der Serie „Toronyer Geschehnisse“ lassen die ab 1896 geführten Familienaufzeichnungen des Károly Németh die längst vergangenen Zeiten aufleben. Die damals hervorragenden Persönlichkeiten und Ereignisse werden auch durch die Veröffentlichung des Schreibens des József Tóth, das die Geschichte der Kohlengrube in Torony verarbeitet, mit der heutigen Gemeinschaft wie auf einer Brücke von Lektüren verbunden.

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
Megrendeléséhez kérjük töltse ki az alábbi űrlapot, melynek elküldését követően kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot.

Postázási Név:*
Postázási cím:*
E-mail:*
Számlázási Név:*
Számlázási cím:*
Telefonszám:
Rendelt mennyiség:* db
Megjegyzés:
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu