2019. november 17. Vasárnap  ·  Eddigi látogatók: 1,611,713  ·  Online: 82
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Papagájtartók réme, a PBFD
Nyomtatható változat!

Egy kis kakadu emlékére

A történet egy kora nyári napon kezdődött. Döntést hoztam, madarat szeretnék venni. Terveim megvalósításához nem is találhattam volna alkalmasabb helyszínt, mint egy kisállatbörzét. Tanácstalanul sétáltam a sorok között és csodálattal néztem a szebbnél szebb madarakat. Szívem szerint mindet hazavittem volna. A madárvásárlási szándékom természetesen a fehérbóbitás kakaduk felé irányult. Sétálgattam, és folyamatosan gyönyörködtem, míg egyszer csak egy viszonylag nagy kalitka előtt találtam magam, és három gyönyörű fehérbóbitás kakadu pislogott rám. Úgy gondoltam, ezzel be is fejeződött a sétálgatás és a nézelődés, mert én innen egy tapodtat sem bírtam mozdulni. Gyönyörűek voltak, és minden porcikám azt kívánta, hogy megérinthessem őket. Kívánságom meghallgatásra talált, mivel a madarak tulajdonosa váratlanul kinyitotta a kalitka ajtaját és kivette az egyik bóbitást, majd a kezembe adta. Határozatlanul és nagyon gyengéden fogtam a kis zsiványt. Nagyon boldog voltam és fantasztikus érzés volt a kezemben tartani ezt a pihe-puha tollakkal megáldott szépséget. Barátkoztunk és a kis bohóc egyre jobban odabújt hozzám. Nem tudom mennyi idő telt el így, de valahogy a külvilág teljesen megszűnt létezni számomra. A meghitt pillanatokat a kis kakaduk gazdája zavarta meg. Kérdéseket tett fel vételi szándékomat illetően. Miután a kis tollas visszakerült a fajtársai közé, beszélgetni kezdtünk. Mindkettőnk célja határozott és egyértelmű volt. Részemről a vételi szándék visszavonhatatlanná vált. Miután rátértünk a dolgok anyagi vonzatára, biztossá vált számomra, hogy nem lesz módom a kakadutulajdonosi címet megszerezni. Szomorúan és csalódottan ballagtam tovább. Ahogy nézelődtem és sétálgattam, egy idős házaspár szólított meg. Eladásra kínálták kedvencüket. Természetesen megnéztem a madarat és egy nagyobb testű, zöld színű madárkával találtam szembe magam. A fajtáját nem tudtam, hiszen tapasztalatom, tudásom nem volt hovatartozásukkal kapcsolatosan. A tudásszintem a hullámos, a nimfa és a fehérbóbitás kakaduig volt behatárolva. Nagyon szép és szelíd madárról volt szó. Látszott rajta, hogy nagyon szeretik, de valamilyen komoly családi probléma miatt kell megválni kedvencüktől. Az összeg, amit kértek érte, még számomra is megfizethető lett volna. Tanácstalan voltam, nem tudtam, mitévő legyek. Vártam egy pár percet majd tovább sétáltam.
Egy jó óra céltalan bolyongás után döntést hoztam, megveszem a zöld madarat. Gyors léptekkel siettem vissza az idős házaspárhoz. Kerestem őket, de már csak az üres kalitkával találtam szembe magam, a madarat eladták. Kezdtem úgy érezni, hogy nem éppen szerencsés nap ez a számomra. Úgy gondoltam, hogy lezárom a börzén tett látogatásomat, és hazaindulok. A kijáratig még viszonylag sok soron kellett átsétálni és a szemlélődést már csak felszínesen folytattam. Kifelé menet egy gyönyörű jákópapagáj is az utamba került. Azért megcsodáltam, hiszen ennek a fajtának is nagy tisztelője vagyok. A madár gazdája, láttán érdeklődésemet, azonnal árajánlatot tett. Közöltem vele, hogy nem fér kétség madara szépségéhez, de én még mindig egy fehérbóbitás ördögfióka után áhítozom. Elmeséltem neki a korábbi két kudarcomat. Amit szeretnék megvenni, nem tudom, amit meg megvehettem volna, azt eladták. Úgy látszik, ezen a napon minden fordítva működik. Miután elpanaszoltam bánatomat az események érdekes fordulatot vettek. A jákópapagáj gazdája közölte, hogy tulajdonában van egy fehérbóbitás kakadu, akit rendelkezésemre bocsátana. Az összeg, amit kért érte, éppen a birtokomban volt, így halvány reménysugár ébredt bennem, lehet, hogy elnyerem a kakadutulajdonosi címet? Azért az álmok ilyen egyszerűen nem válnak valóra. Az elmondások szerint a kis kakadu tollhibás, ezért kerül kevesebbe. Nem értettem, hogy mit jelent a tollhiba, ezért nem is tulajdonítottam neki jelentőséget. Kora délutánra találkozót beszéltünk meg, és már biztos voltam benne, hogy elmegyek megnézni a kis kakadut. Nagyon vártam már az idő múlását, hiszen nem kis dologról volt szó. A megbeszélt idő előtt a megadott címen voltam. A tulajdonos pontosan érkezett és betessékelt az udvarra, majd elindult hátra a madarak felé. Több nagy röpde is volt különböző albérlőkkel tarkítva. Nem igazán kötötték le a figyelmemet, hiszen már alig vártam, hogy meglássam álmaim madarát. Még két röpdét hagytunk magunk mögött, és a harmadikban megláttam a kis kakadut. A tulajdonos kinyitotta a röpde ajtaját, majd a kezét nyújtotta a kismadárnak, aki készségesen átlépett rá. A látványon megdöbbentem, a fentiekben említett tollhiba úgy gondolom az enyhe kifejezések közé tartozott a látottakhoz képest. Döbbenten álltam és próbáltam elfogadni a valóságot. Az említett kis kakadu hátát és mellkasát egyáltalán nem díszítették tollak és a bóbitája szintén teljesen hiányos volt.
A madár gazdája hirtelen átadta nekem a kis bestiát. Meglepődtem, de óvatosan megfogtam a kis kakadut. A börzén dédelgetettek teljesen más érzelmi hatásokat váltottak ki belőlem. Akkor az maga volt a csoda, most viszont félelmet és valahogy ürességet éreztem. Nem tudom, de színtelennek éreztem az egész világot. Csendben voltunk, tőlem igazán választ vártak a vételi szándékommal kapcsolatosan. A kis kakadu egyre jobban bújt hozzám, végül csőrével végigsimította az arcomat, majd bemászott a kabátom alá és onnan szemlélődött tovább. A kedves, barátkozó mozdulatok után ismét kezdett visszatérni a lelkesedésem és már egy-két színt is újra látni véltem. Természetesen megkaptam a kakadutulajdonosi címet, amire olyan nagyon vágytam. Lenyűgözött a kis madár kedvessége és mérhetetlen nagy bizalma irányomban. A hazafelé vezető úton végig a vállamon ült és néha megérintette az arcomat. Mire megérkeztünk, elmúlt a félelem, és az aggodalmam is mérhetetlen nagy szeretetté változott. Boldog voltam, hiszen valóra vált az álmom.
Már az úton eldöntöttem, hogy új lakótársam teljesen szabadon közlekedhet a lakásban, nem fogom bezárni. Ahogy megérkeztünk, letettem az ágyra, majd banánnal kínáltam. A kis torkos, ahogy meglátta a felé nyújtott finomságot, azonnal birtokba vette és elfutott vele. Úgy gondolom, talán három vagy négy percig tartott a lakoma. Miután a banán elfogyott, kis barátunk az ágyon érdekes akrobatikus jeleneteket mutatott be, természetesen fülsüketítő hanghatásokkal kísérve. Látszott rajta, hogy boldog és felszabadult. Körülöttem a világ tollmentesen ugyan, de ezer színben pompázott. Elérkezett az este, kis lakótársam teljesen otthonosan érezte magát, és vacsora után elhelyezkedett az ágy támláján, gondolván, hogy ő biztos ott tölti az éjszakát. Nem szabtam határokat és meghagytam neki a szabad döntési jogot. Minden rendben ment, kialakultak a napirendek. Sokat játszottunk együtt és persze csavargásban sem volt hiány. Kis barátunk tollazatának mennyisége növekvő tendenciát mutatott. Úgy gondoltam, egy év, és teljesen normalizálódik a külleme. Igazából az idő nem sürgetett bennünket. Ami aggasztó volt, hogy csőre és karmai nagyon gyorsan növekedtek. Csőre vége gyakran betöredezett és porhanyóssá vált. Mivel kedélyállapota, kondíciója és az étvágya kifogástalan volt, ezért a fentiekben említett észrevételeimen átsiklottam és nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Telt-múlt az idő, nagyon remek természetű kis kakadut ismertem meg személyében. A szeretetét és szeretetigényét hihetetlen mértékben tudta kimutatni, soha nem mutatott agresszivitást nem tett fenyegető mozdulatokat. Igényelte a törődést, és a már megszokott játékidőből egy percet sem mulaszthattunk el. Már lassan hat hónapja boldogítottuk egymást. Minden rendben ment, a kis kakadu tollazatának mennyisége pozitív irányba sajnos semmit nem változott. Nem értettem, hogy miért nem javul a helyzet, hiszen az étrendje változatos volt, és vitaminok adagolásában sem volt hiány. Egyik délután egyedül kellett hagynom kis barátomat. Nem sok időről volt szó, két órát vettek igénybe az elintézendő dolgaim. Siettem nagyon haza, mert nem igazán hagytam magára. Szinte mindenhova együtt mentünk, de ez esetben nem vihettem magammal. Kitörő örömmel és nagyon jókedvűen vette tudomásul, hogy végre hazaértem. Játszottunk együtt, csemegéztünk, majd lassan készülődtünk a jól megérdemelt pihenéshez. Kis barátom a már jól megszokott helyét elfoglalta, én meg pihenésképpen olvasgattam még egy kicsit. Olvasás közben néha furcsa hangokra lettem figyelmes. Mivel a kis kakadu a közvetlen közelemben volt, észrevettem, hogy ezeket az oda nem illő, eddig szokatlan hangokat ő produkálta, ezért figyelni kezdtem. Nehezen vette a levegőt, és az orrjáratai teljesen telítettek voltak. Nem értettem a jelenséget, hiszen eddig semmi probléma nem merült fel. Úgy döntöttem, hogy másnap elviszem az állatorvoshoz. Nagyon megijedtem, hiszen éreztem, hogy valami nagyon nincsen rendjén. Reggel útra keltünk. Nem kellett bejelentkezni, hiszen megvoltak a mindennapi rendelési idők. Megérkeztünk, a doktor úr, ahogy meglátta kis barátunkat elég érdekesen nézett rá, és megkérdezte, hol hagyta a ruháját a kis beteg? Értelmes válasszal nem bírtam szolgálni, így elmondtam negatív észrevételeimet és egy gyors küllemi szemrevételezés után egy antibiotikumot kaptunk a kezelés érdekében. Naponta egy tablettát kellett két részletben odaadnom kis barátomnak. Egy hét elteltével semmi változást nem tapasztaltam. Hiába adtam az előírt gyógyszert nem javult a helyzet, hanem inkább romlott. A kakadu légzése egyre nehézkesebbé vált és az orrjáratok telítettsége inkább csak fokozódott. Úgy döntöttem, hogy másik szakemberhez fordulok segítségért. Másnap útra keltünk, de valahogy nagyon rossz érzések kavarogtak bennem. Az újabb orvosi vizsgálat már más szakember személyében zajlott. Előadva aggályaimat, újabb antibiotikumot kaptunk, és a gyógyszer mennyiségét is növelni kellett. Már két hét telt el, és a helyzet nem hogy javult volna, hanem csak egyre aggasztóbbá vált. A kis kakadu étvágya nagyon lecsökkent, és hirtelen súlyvesztést is tapasztaltam. Kétségbeestem, mert nem tudtam, mitévő legyek. Nem volt más választásom, ismételten más szakemberhez vittem kis barátomat. Hamar megérkeztünk, nagyon kedvesen fogadtak minket. A szívélyes fogadtatás kissé megnyugtatott, de rossz érzéseimen és aggodalmaimon vajmi keveset segített. A vizsgálat gyors volt és igazából érdemleges dolgokat nem hozott. Ismételten antibiotikumot és vitaminokat kaptunk. Nem kaptam választ sehol, hogy mi okozza a kis kakadu rohamos leépülését. Hazaindultunk, teljesen összeomlottam, tehetetlen és teljesen tanácstalan voltam. Kis barátom odabújt hozzám, de láttam rajta bágyadtságát és szemeiben a félelmet. Az elkövetkező napokban már odáig jutottunk, hogy csak a kezemből volt hajlandó némi élelmet magához venni. Egy kedves ismerősöm, aki szintén szerelmese ezeknek a csodálatos madaraknak, a problémánk hallatán azonnal eljött hozzánk, hogy szemrevételezze a kis beteget. Örültem a látogatásnak, és bizakodtam, hogy jó és hasznos tanácsokkal fog minket ellátni. Kedves barátom amint meglátta a kis beteget, csak anynyit mondott, hogy itt nagyon nagy baj van, és egy ember van, aki talán segítségünkre lehet. Ő nem más, mint dr. Beregi Attila, aki a legkiválóbb szakemberek egyike, és ami a legfontosabb, egzotikus állatok és madarak specialistája. Nem késlekedtünk, hiszen minden perc számított. Ismételten útra keltünk, de most végre egy kis reménysugár felcsillant bennünk. Nagyon bíztam abban, hogy végre hatékony és szakszerű kezelésben lesz része drága madaramnak. Másfél óra autózás után megérkeztünk és bizakodva léptünk a rendelőbe. Pár perc várakozás után szólítottak minket. Kis barátomat a karjaimban tartottam, a doktor úr átvette tőlem a madarat, a határozott és szakszerű mozdulatok láttán azonnal tudtam, hogy a lehető legjobb helyre hoztam a kis kakadut. Gyors szemrevételezés következett. Beregi doktor rám nézett, és határozott, de szomorú hangon olyan hírt közölt velem, amit egyszerűen meg sem akartam hallani, nem hogy elfogadni. A kis fehérbóbitás kakadu, aki beszínezte körülöttem a világot, egy PBFD nevű vírus (toll-csőr-szindróma) újabb menthetetlen áldozata. Ahogy eljutott a tudatomig, hogy igazából mivel állunk szembe, kirohantam a rendelőből, zokogtam, megszűnt körülöttem a külvilág. Nem érdekeltek a folyosón várakozók, nem is igazán vettem észre őket. Az autóig futottam, zúgott a fejem és összeomlott körülöttem minden. Utólag visszagondolva tudom, hogy gyermek módjára viselkedtem, de akkor valahogy nem tudtam az érzelmeimnek parancsolni. Pár perc elteltével visszamentem a rendelőbe, miután valamennyire összeszedtem magam. Beregi doktor türelmesen várt, majd miután a kedélyek valamelyest lecsillapodtak, elmondta, hogy sajnos ez a vírus hasonló az AIDS vírushoz, megtámadja az immunrendszert, és lassú, de folyamatos leépüléshez vezet. Jelenleg még nincs ellenszere, sem hatékony gyógykezelés. Madarak esetében az első tünetek a tollazat folyamatos ritkulása, majd későbbiekben a csőr és karmok rendellenes deformálódása. Természetesen a további következmények az étvágytalanság, rohamos súlyvesztés, végül bekövetkezik a madár halála. Csak hallgattam, kis barátom a vállamon ücsörgött, mit sem sejtve, hogy mi vár rá. Nem bírtam megszólalni, csak a könnyeimet nyeldestem, és megpróbáltam uralkodni magamon. Kis idő elteltével csendesen megkérdeztem, akkor most mit tegyünk? Beregi doktor nyugodt, de határozott hangon kijelentette, hogy ezt a kis madarat el kell altatni. Teljesen igaza volt, hiszen mivel gyógykezelés nincs, ezért a későbbiekben borzalmas szenvedéseknek lenne kitéve a kis kakadu. Megértettem a bölcs szavakat, de képtelen voltam aláírni a halálos ítéletet. Elkövettem életem, mondhatnám legnagyobb hibáját, nem engedtem elaltatni kis barátomat. Beregi doktor tiszteletbe tartotta kegyetlen döntésemet. Hazaindultunk, teljesen összeomlottam és nem tudtam, mitévő legyek. Kegyetlen voltam vagy gyenge? Teljesen mindegy, rossz döntésemért hatalmas árat fizettem.

Epilógus

Teltek a napok, megvettem az összes állítólagos vírusölő teát, ami létezett. A kis kakadu napról napra gyengébb lett, a bőre kisebesedett, a csőre porhanyóssá vált. Megpróbáltam a teákat megitatni vele, a sebeket a hátán szintén megpróbáltam kezelni. Természetesen semmi javulás nem történt. A legrosszabb az volt, hogy mindenhová jött utánam és könyörögve nézett rám. A tekintetében szinte látni véltem kegyetlen döntésem következményeit. Már lassan menekültem előle, fájdalmai voltak és ordított, de csak jött és jött utánam. Akkor este már nem bírtam tovább és bezárkóztam a szobába, magára hagytam. Lemászott az ágyról és kiabálva ütötte az ajtót. Bebújtam a takaró alá, nem akartam hallani a kiabálást. Hajnalban a csendre riadtam fel, tudtam, hogy mi történt, rettegve nyitottam ki az ajtót. Az ágyon feküdt, fájdalmak nélkül, csendben. Tíz hosszú év telt el azóta, és a mai napig nem bírtam elfelejteni ezt a csodálatos madarat. Megbocsátani sem tudtam magamnak kegyetlen, ostoba döntéseimért. Azért a színek lassan visszatértek az életembe, mert van két tüneményes kakadunk, Kopi Úr és Alba személyében. Csodálatossá teszik napjainkat, bár ha visszatekintek a múltba, a gyönyörű élénk színeket egy halvány fekete csík még mindig beárnyékolja.

Zilahy Emese

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu