2019. október 19. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 1,580,979  ·  Online: 121
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
A borneói bronzpinty tartásáról
Nyomtatható változat!

Lonchura fuscans

A borneói bronzpinty a díszpintyfélék családjának, a Lonchura nemzetségnek tagja.
Az első tudományos leírása 1852-ben történt (Cassin). Az azóta eltelt időben viszonylag „színtelen“ kinézete miatt, többnyire mellőzött szerepet töltött be a díszmadártartásban.
Európába 1931-ben hozták be kereskedők, a londoni állatkert mutatta be a közönségnek először. Néhány évnyi szünetet követően 1939-ben érkezett egy jelentősebb import, ezt már 1940-ben sikeres tenyésztői évad követte.
A sötét, csaknem egyszínű madarakra (innét származik a latin fajnév: a „fuscans“ a sötét alapszínre utal!) a dánok figyeltek fel. Az 1940-es évektől stabil tenyésztési eredményekkel bíró törzsállomány kialakítása sikerült Dániában több madárkedvelőnél is. Gyakorlatilag az 1958-ban Angliába érkező szállítmány volt a jelentősebb utolsó import, az azóta eltelt időben szórványosan érkeztek újabb madarak Európába. Németországban és Hollandiában, elsősorban a japáni sirályka egyszínű színváltozatának kialakítására használták fel a borneói bronzpinty egyedeit. Így gyakorlatilag tiszta fajban alig maradt meg az említett országokban. Az utóbbi időben viszont mind a holland mind a német tenyésztők közül egyre többen foglalkoznak a Lonchura nemzetség kevésbé színes tagjainak, mint pl. a hegyesfarkú, jávai, valamint a borneói bronzpintynek a tenyésztésével. Valljuk be, szerencsére „divatba“ jöttek ezek a fajok, sikerült tömegesen szaporítani őket, így tulajdonképpen 20-30 eurós árával (drágább, ha DNS-tesztet végeztek a nem megállapítására) teljesen elfogadható helyet foglalnak el a díszmadaras árpalettán.
A 11 cm hosszúságú borneói bronzpinty a közepes méretű díszpintyek közé tartozik. A nemek külsőleg nem különböznek egymástól, csak ének alapján lehet a hímeket beazonosítani. Színezete tényleg egyszerű: a szárnyvégek és a farok is fekete színű a többi tolla inkább feketés barna. Jellegzetes, hogy a tollak közepe némileg világosabb, így legintenzívebben a test oldalain látható módon finom pikkelyszerű rajzolat látható. (Német neve, Rotbrauner Muskatfink, azaz a vöröses-barna muskátpinty tükrözi legjobban leírásszerűen a rajzolat meglétét.). A szemek sötétbarnák, a felső csőrkáva feketés az alsó kékesszürke árnyalatú a felnőtt madaraknál. A fiókák színe nagyon hasonlít az ivarérett egyedekéhez, de a csőrkávák átszíneződése csak 1 hónapos korban kezdődik meg a kirepülés után.
Élőhelyén a Borneó-, Natama-, valamint a Bangey-szigeteken októbertől májusig fészkel elsősorban, de tulajdonképpen fészkelő párokat az év bármely időszakában lehet szórványosan megfigyelni. Az emberi települések, rizsföldek közelében kifejezetten gyakori a megjelenése. A termés védelmében madarakat zajjal elriasztani akaró földművesek panaszai alapján a legnagyobb gond az, hogy a borneói bronzpinty a zajra nem felrepül, hanem inkább összehúzva, magát a földön a növényzet között rejtőzik el. Volierben tartáskor is gyakran figyelhető meg a földön időzve, és időnként csaknem földszinttel egy magasságban fészkel.
Békés viselkedésű mind fajtársaival mind idegen fajokkal. A fészekalj 4-6 tojásból áll. Fészkelőhelyül mind a félig zárt, mind pedig a nyitott odút elfogadja. Két hét kotlási idő után kelnek ki a fiatalok. a szülők a fiókákat 7-8 napos korukig takargatják be, azután csak éjszakára költöznek be a fészekbe. Kirepülés 22 napos kor körül következik be. Táplálásukban igazán nem kényesek átlagos díszpintykeveréket fogyasztanak, a szokásos kiegészítőkkel. (lágyeleség, csíráztatott magvak stb.)
A kis területű élőhelyein nem alakultak ki az alfajai. Színváltozatként az utóbbi években a világosabb színű egyedek megjelenése nyújt reményt. A holland közlemények alapján lappangó recesszív módon öröklődő színváltozatról van szó, és mára már biztosan örökítő párok kialakítása is sikerült. A tenyésztő sikerre jellemző pl. Németországban, hogy az 1980-as években csupán alig-alig felmutatható szaporulat mellett az A-Z regiszter (Németország díszmadár regisztere – a tenyésztők minden faj minden szaporulatát bejelentik, gyűrűszám alapján, így követhetők egyes fajok szaporulatai.) adatai alapján 1998-ban 4 pártól 18 fióka került bejegyzésre, 2012-ban ez a szám már több százas nagyságrendű! A fotókat látva remélem több kuriózumkedvelő tenyésztő volierjében kapnak helyet a borneói bronzpintyek. Tenyészetem augusztustól remélhetőleg 2 pár borneói bronzpinttyel gazdagodik, keresem más tenyésztőkkel a kapcsolatot, akik tartják a fajt, a tapasztalatok megbeszélése céljából.

dr. Vörös Zéta András
Zalaegerszeg

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu