2019. október 19. Szombat  ·  Eddigi látogatók: 1,580,979  ·  Online: 120
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Ismerjük meg hazánk madarait!
Nyomtatható változat!

A magyar puszta ékessége
A túzok

Hazánk egyik legnagyobb termetű és testtömegű madaráról lesz szó a következőkben, a túzokról. A nagy kiterjedésű, végtelenbe vesző füves puszták különleges madaráról, népies nevén a „vadpókáról“. „A magyar puszta emberkerülő, mérföldekre széttekintő, éberszemű vadpókája bezzeg nem a civilizáció madara!“ Ezt írta Széchényi Zsigmond a túzokról, erről a sokak számára titokzatos madárról, még az 1960-as évek elején. Azóta sokat változott a világ, noha a túzok továbbra is az embertől kevésbé háborgatott puszták madara maradt, bizonyos mértékig mégis kultúrakövető lett.
A Földön a túzokfélék családjába mintegy 23 recens faj tartozik. Valamennyi felszínen mozgó, pusztai madár, a legkisebb 40, a legnagyobb, az óriás túzok akár 130-140 cm hosszú is lehet. A túzokfélék Eurázsia, Afrika, Ausztrália füves síkságain, félsivatagi területein élnek. A hazánkban élő túzok is ennek a családnak a nagyobb termetű tagja. „A túzok nemes, czímeres madár s a magyar síkságon, az erdélyi részek mezőségén az, a mi délszakon a struczmadár….“ írja Herman Ottó, akitől az írásunkban még többször idézünk.

A túzok az egyik legnagyobb termetű hazai madarunkElterjedése

A túzoknak 2 önálló, földrajzi alfaját lehet megkülönböztetni. Hazánkban a törzsalak (Otis tarda tarda) fordul elő, amelynek az elterjedési területe szétszabdalt (diszjunkt área). Ennek főbb áreaterületei: Észak-Afrika (Marokkó), az Ibériai-félsziget (az egyik legnépesebb populációkkal), a Kárpát-medence, a Német-Lengyel-síkság, Ukrajna és Oroszország sztyeppéi, Kazahsztán és a Közép-Kelet Ázsia. A szétdarabolódott áreákon kívül a túzok legfeljebb csak ritkán, vonuláskor fordul elő.
Hazánk síkvidéki területeit sem mindenütt lakja. A legjelentősebb állományai Békésben (Békés-Csanádi puszták) élnek. Ezen kívül változó létszámban a Bihari-síkon, a Hortobágyon, a borsodi-Mezőségben, a Hevesi-síkon, Fejér-megyében a Sárréteken valamint a Mosoni-síkon fordul elő. A világállománya visszaszorulóban, a hazai populációk létszáma az utóbbi fél évszázadban mintegy felére csökkent, de az utóbbi másfél-két évtizedben nem változott lényegesen, kb. 1 300 pd-ra tehető. Egykor élt nálunk egy kisebb rokona is, a reznek (Tetrax tetrax), de ez a madár már kipusztultnak tekinthető.

Leírása

A túzok nagy termetű madár, testhossza akár az 1 méter is meghaladja.
A szárnyfesztávolsága a kakasoknak nagyobb, mint 2 méter, de a tyúkoké is csak alig rövidebb. A tömegükben lényegesebb a különbség, egy-egy öreg kakas testtömege elérheti a 12-14 kg-ot, a tyúkoké mintegy 4-6 kg. Ezzel a testtömeggel a bütykös hattyú mellett hazánk legsúlyosabb madarának számít, egyben a ma élő madarak között is az egyik legnagyobb tömegű madár, amelyik még aktív repülésre képes.
A madár felismerése nem nehéz, közelről különösen nem, erőteljes testalkata, nagyobb termete révén nem sok madárral téveszthető össze (Herman Ottó szerint: „Pulykakakasnál is nagyobb és erősebb madár.“).. Az öreg kakas fején a csőrtőből kiinduló dísztollak (bajusztollak) a dürgési időben feltűnőek, nyugalmi tollazatban hiányoznak: „a kakas bajuszos, a bajusz kemény, de finomam foszlott tollból való“. Csőre erőteljes, „gerinczén elég íves“.
A fej- és a nyaktollak kékesszürkék. A nyak vastag, a mell is vaskos. A melltollak vöröses barna színűek. A szárny felső oldala és a hát rozsdasárga, a tollak sűrűn fekete harántsávosak. A szárnyon elég sok a fehér szín, az evezők és a szárnyfedőtollak is fehéresek, de az elsőrendű evezők vége feketébe hajlik („dolmánya eleven agyagsárga, és rovott barna, és fekete sávolyokkal“). A has, a szárny alsó része fehér, ami különösen röptében feltűnő.
A dürgő kakas látványos jelenség, mert a felmeresztett tollai csaknem óriás fehér habszerű gombóccá változtatják a madarat. Az öreg tojók valamivel kisebb termetűek, a fejen kevesebb a kékes színárnyalat, a vékonyabb nyak vörös színe halványabb vagy inkább világos barna.
A szárnyon kevesebb a fehér szín.
A nyugalmi tollruhában azonban a tojók és hímek tollazata hasonlít, ezért ezek megkülönböztetéséhez gyakorlat kell. A csibék terepszínűek, ha meglapulnak, teljesen beleolvadnak a környezetükbe.

Életmódja

A túzok a nyílt pusztaságok madara, de az utóbbi évtizedekben a termesztett kultúrák nagy kiterjedésű tábláiban is él.
A dürgőhelyek inkább a füves gyepterületekhez kötődnek, a fészkek pedig gyakrabban lucerna- vagy gabonatáblákon találhatók. Hazánk egyes területein fákkal, facsoportokkal, elhagyott tanyákkal mozaikos területeken is otthonos, vagy a hatalmas repcetáblákon csoportosul. A hagyományos túzokos helyek különböző növénykultúrákkal (pl.: pillangósok, lucerna, repce, gabonatáblák) váltakozó gyepterületek, ahol fészkelő, dürgő- és táplákozóhelyeket viszonylagos zavartalanságban talál. A túzokok az év nagyobb részében többedmagukkal járnak. Különösen a nyár végétől kezdődően verődnek kisebb-nagyobb csapatokba az önállóvá vált repülős fiatalok a kifejlett, de még ivaréretlen példányokkal, a tyúkokkal és később a kakasokkal együtt. Különösen ott tartózkodnak nagyobb túzokállományok, ahol jó táplálkozási lehetőségek adódnak ősszel és télen. Ilyenek a nagy kiterjedésű repcetáblák, amin legtöbbször áttelelnek. Táplálékszegény időben akár nagyobb távolságokat is megtehetnek, téli migráció is jellemző lehet. Magyar gyűrűs túzok megkerült már Albániában is.
Viselkedésük egy teljesen más oldala a szaporodási időszakra jellemző. Az ivarérett kakasok áprilisban már elfoglalják a dürgőhelyeiket, ezt a néhány hektáros területet zavarás kivételével megtartják.
A dürgés – időjárástól is függően – április második felére és májusra esik. A dürgő kakas a puszta igazi látványossága, a madárvilág ékessége. A párzás után a tyúkok kis mélyedést kaparnak és ott ülik a leggyakrabban 2 tojásos fészekaljat.
A csibék kikelése után a tojó viszonylag kis területen mozog, majd ezek növekedésével nagyobb területeket járnak be. A csibenevelés kizárólag a tyúkok feladata.
A dürgés után a kakasok csapatba állva, egyre nagyobb területen mozognak.
A túzok tápláléka vegyes. Tavasztól őszig mindenféle talajközelben élő rovarral él, de felveszi a kis rágcsálókat is. Ősztől nagyobb arányú a növényi táplálék, amelyet magvak, hajtások, levelek jelentik. Ahogy már említettük, fő tápláléka lehet az őszi káposztarepce, amelyen akár nagyobb csapatok is áttelelhetnek. Magas hótakaró, a gyengén kelő repce vagy más táplálék hiányában kezdenek vándorolni. A téli túzokcsapatokra különleges veszélyt jelenthet a téli időszakban az ónos eső. „Régentén ezeket a seregeket fogták körül ólmos eső idején szilaj lovon a csikósok és beterelték valami állásba. Nagy vásár volt ilyenkor és a legények kalapja ugyancsak kivirított a sok, ékes túzoktolltól, a melyet még a régi idők földesura is büszkén viselt csalmáján-süvegén“.
Széchenyi Zsigmond is leír hasonló történetet idézve a Vadász és Versenylap 1860-as évfolyamából. Fejér megyében 1859. decemberében sűrű ónoseső hullott, amely nemcsak a földet lepte be vastag jégkéreggel, hanem az ott lévő túzokfalkára is végveszélyt hozott. „A 30 óráig tartó fagyos eső alatt ti. a túzokok tollai jégcsappá válván, a szegény állatokra oly nagy súly nehezült, hogy szárnyra kapni képtelenek lettek, s így a különben olly nehezen ejthető vadat akkori védtelen állapotában , a figyelmessé lett szomszédos falvak lakosai csapatonként részint elevenen elfogták, részint baltákkal agyonverték.“
A túzokot már régóta védi a törvény a lehető legnagyobb szigorával. Jelenleg hatályos természetvédelmi értéke 1 millió forint. Ennek ellenére nemcsak az időjárási elemek veszélyeztetik a hazai állományát. Az élőhelyek átalakítása, a zavartalan, ember nem járta pusztaságok visszaszorulása, a mezőgazdasági kemizálás és a természetes ellenségek számának gyarapodása mind a túzok fennmaradásának veszélyforrása. Nemzetközi kezdeményezésre néhány évtizeddel ezelőtt hazánk kapta azt a feladatot, hogy dolgozza ki a túzok mesterséges felnevelésének és repatriációjának a technológiáját. Ennek nyomán jött létre Dévaványa mellett a Túzokvédelmi Központ, amely jelenleg a Körös-Maros Nemzeti Park (amelynek a szimbóluma – logója – egy nászruhás túzokkakas portré) területén belül, a Dévaványai Tájvédelmi Körzethez tartozik. A túzokvédelemnek itt – és az ország más területén is – kialakult egy hagyománya, amelybe a túzokos élőhelyen gazdálkodókat is bevonják. A fő cél, a túzok eredeti élőhelyének, költőhelyének fenntartása, a zavartalanság biztosítása. Ha mégis kikaszált vagy védtelenné vált tojások kerülnek a természetvédelmi szakemberekhez, azokat mesterségesen, szigorú technológiai fegyelem mellett keltetik, később a csibéket nevelik és ezt követően több lépcsőben megkezdődhet a visszavadításuk, a vadon élő állományhoz történő repatriálásuk. Számos túzokkíméleti terület is kialakításra került ezen a területen. Elismert, nehéz feladat, de talán ennek is köszönhető, hogy az utóbbi években nem csökken hazánk túzokállománya.
A túzoktoll megbecsült éke volt a pásztorkalapnak vagy valamikor a vadászkalapnak. A magyar nép példabeszédet is mondott a túzokkal kapcsolatban: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok“. Manapság ezt úgy is értelmezhetjük, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy a puszta éke, a túzok ne csak a jelenben, hanem a jövőben is megtalálja életterét hazánkban, továbbra is gazdagítva természeti értékeink sorát!
Túzok. A magyar puszta nemes madara!

Szöveg és fotók:
Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem, MÉK
Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu