2020. augusztus 7. Péntek  ·  Eddigi látogatók: 1,878,575  ·  Online: 100
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Madarak a Sziklás-hegység Nemzeti Parkban (Colorado, USA)
Nyomtatható változat!

Vizek és települések madarai

A Díszmadár Magazin előző számában az amerikai Sziklás-hegység Nemzeti Park hegyvidéki régiójának madárfajairól készítettünk egy összeállítást, elsősorban a magashegységi régió fajait kiemelve. Írásunk második részében néhány olyan fajt mutatunk be az Olvasóknak, amelyek patakok, tavak környékén vagy éppen a hegyvidéki környezetben lévő települések, turistaközpontok környékén láthatók. Természetesen nem törekedhetünk a teljességre, mert a nemzeti parkban eddigi megismert több mint 280 madárfaj közül számos jellemző ezeken az élőhelyeken. Így csak az érdekesebb vagy gyakoribb fajokról adunk közre egy „csokorra valót“, azokról, amelyekhez saját fotót is tudunk mellékelni. Különösen a településeken látható néhány olyan faj, amely Európából származik, vagy amely az öreg kontinensen is megjelent.
Az erdősült hegyoldalak által közrefogott völgyek alján kanyargó, meanderező patakok gyűjtik össze az olvadék- vagy a csapadékvizet. Az olykor vízesésekbe torkolló rohanó hegyi patakok különleges lakója az európai vízirigó amerikai rokona. Az amerikai vízirigó (American Dipper – Cinclus mexicanus) hasonló nagyságú, mint a hazánkban is előforduló faj, csak ennek a fajnak a mellén nincs fehér folt, hanem a barnás fején kívül a tollazata palaszürke. A kövekkel tagolt patakban a rejtő színezetű madarat nehéz észrevenni.
A nagyobb felületű tavak különösen a vonulási időszakokban népesülnek be, a költőhelyükről délebbre húzódó vízimadarakkal vagy a tavaszi időszakban a telelőterületről az északabbi költőhelyre visszavonuló fajok egyedeivel. A sokfelé gyakori kanadai lúd (Canada Goose – Branta canadensis) természetes állományai mellett a nagyobb települések parkjaiban urbanizálódik, és akár egész évben kitart. A családok békésen legelésznek a nagyobb gyepfoltokon, vagy úszkálnak a parki tavakban, embertől egyáltalán nem tartva. A sarki lúd (Snow Goose – Anser coerulescens) már félénkebb madár. Átvonuló csapatai a hegyvidék tavain is megpihennek, vagy táplálkozó példányai mezőgazdasági területeken is megjelennek. Az alapszíne hófehér, de az evezőtollak vége fekete. Egyes példányai kékes árnyalatúak, innen adódik a latin neve. Olykor ezres tömegekben is láthatók. A vonuló ludak között feltűnhet az örvös lúd (Brant – Branta bernicla) is, inkább a Sziklás-hegység nyugati, tengerparti oldalán. Olykor azonban a hegység belsejében lévő nagyobb tavak körül is látható. Ez a faj kis számban hazánkban is előfordul, főként az őszi időszakban, a Hortobágyon. A hegyvidéki tavak tipikus récefaja a hazánkban is tömeges tőkés réce (Anas platyrhynchos), de egy ritkán előkerülő réce már igazi madaras élményt ad, ez az izlandi kerceréce (Barrow’s Goldeneye – Bucephala islandica). Ez a faj a bukórécékhez tartozik, vonuláskor a nagyobb tavakon időzik. A hazánkban téli vendég kercerécéhez (Bucephala clangula) hasonlít, de a fején lévő fehér folt hosszúkás, nem pedig kerek, mint ami a nálunk előforduló fajra jellemző. A nászruhás gácsérok igazán feltűnő tollazatúak, a fekete és fehér színek mozaikjaival.
Főként állóvizek partján és akár településeken is feltűnik egy hófehér gémféle, a hókócsag (Snowy Egret – Egretta thula). A hazai kiskócsag közeli rokona, termetre, színezetre csaknem teljesen hasonló. Fákon kolóniákban fészkel, egyébként a vízpartok madara. Csőre és lába sötétbarna, csaknem fekete. Az átszíneződő madarak csüdje sárgás. A lábujjak mindig világossárgák. A nagyobb vizek felett vagy akár parkok tavainak vize körül a gyűrűscsőrű sirályok (Ring-Billed Gull – Larus delawarensis) lármás társaságára lehet felfigyelni. Hazánkban is előkerült már, mint igen ritka kóborló, az egyébként amerikai faj. Termetesebb a hazai dankasirálynál. A csőrhegye mögött egy sötét gyűrű a névadó bélyege. Tavak szigetein telepesen költ. Sokfelé előfordul.
A települések, magashegyi menedékházak és turista információs központok, szálláshelyek körül több varjúféle is megtalálja életfeltételeit. A nálunk is gyakori szarka (Black- Billed Magpie – Pica pica) észak-amerikai alfaja tollazatban hasonló az európai törzsalakhoz, de kissé nagyobb termetű, és a hangja nem a jól ismert érdes „csörgés“ hanem inkább nyávogásra emlékeztet. A Sziklás-hegységben előfordul egy közeli rokona, a sárgacsőrű szarka (Yellow – Billed Magpie – Pica nuttalli), amelyik e terület szűk elterjedésű bennszülött madara. Csőre élénksárga, a szeme körül fehér tollakból álló szakadozott szemgyűrű is jellemző. A legnagyobb termetű, kozmopolita holló (Common Raven – Corvus corax) is feltűnik a települések környékén, de csak kisebb számban, mert szemétre, hulladékra ebben a környezetben nemigen számíthat. Viszont olykor nagyobb csapatokban lepik el ezeket a területeket vagy akár a nagyobb városok parkjait az amerikai varjú (American Crow – Corvus brachyrhynchos) egyedei. Igen bizalmasak, közelre bevárják az embert – csak úgy, mint nálunk a vetési varjak. Termete, a fekete tollszíne hasonlít is erre, de az amerikai varjú csőrtöve is tollas, szemben a hazai vetési varjúval, amelyik csőrtöve csupasz, elszarusodott. Ezeknek a varjaknak a hangja sokkal vékonyabb, igazából nem tudnak károgni. Az utcai fasorokon sokszor cinegék keresik táplálékukat, főként fenyőkön mi gyakorta megfigyeltük a hazai barátcinegére emlékeztető feketefejű cinegét (Black – Capped Chickadee – Parus atricapillus). A laza csapatokban mozgó madarak ügyesen tornáztak az ágakon. A cinegeféléket sokfelé etetik erre, de az etetőket gyakran különböző mókusfajok is látogatják, erős konkurenciát jelentve a madaraknak.
A nemzeti park alacsonyabb, kevéssé fenyvesekkel ritkábban benőtt, füves térségében figyeltünk meg egy vadpulyka (Wild Turkey – Meleagris gallopavo) családot, már csaknem teljesen felnőtt csibékkel. Ezek egészen közel merészkedtek egy hegyvidéki településhez, de az emberrel szemben bizalmatlanul viselkedtek. A tyúk gondosan vezette a csibéket, kellő távolságot tartva tőlünk, akik fényképezni akartuk őket. A vadpulyka őshazája Észak-Amerika, de az eredeti állományok eléggé visszaszorultak.
A Sziklás-hegység csodálatos vidéke igazi élményt jelent minden természetbarát számára. Még a hegyvidéki települések vagy a vizek környéke is számos érdekes madárfaj otthona lehet. Megismerésükhöz türelem és sok idő kell. Kétrészes írásunkkal talán többek érdeklődését sikerült felkeltenünk e különleges táj madarai iránt.

 

Szöveg és fotók: Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu